Így, hogy nem vagyunk érdekeltek a PO-ban, alig várom már az eredményeket :D
Van legalább 4 olyan csapat, akiket agyba-főbe istenítenek, meg jaj meg hú. De Kupát csak egy csapat nyerhet, tehát legalább 3 szurkolótábor kibaszott csalódott lesz.
És elég nagy az átfedés ezek között a szurkolótáborok és azok között, akik most örömködnek, hogy megszakadt a PO-sorozatunk.
Tavaly Nate-nek drukkoltam, az bejött, idén nem bánnám ha Sid másik nagy barátja nyerne (még egy) Kupát, és a nagy csapatok MIND sírnának a végén.
Onnan nézzed, amiket év közben írtam hol gyenge a teljesítmény.
Ezen nem változtat egy ucsópercesPOlemaradás, meg egy éppen bejutás sem, mert a depth hiány még ott maradt volna. Jobb nem bejutni, mint megint egy early 1st round exitet látni, ahol világosan látni mennyire siralmasan messze vagyunk egy érdemi PO-tól. Mininum 4-5 éve.
Mert ezt még egy blind homernak is látnia kellett eddig is. És Sully érdemben sem tudott már mit kezdeni a csapattal sem meccsek közben, sem idény közben.
Én nem ekéztem Hextallt, mert megadtam az esélyt neki - pont leszarom, hogy a riválisnál játszott korábban, de ezek után, ha nem csinálunk drasztikus lépéseket, akkor kurva ideges leszek. Nem azért, mert akkor ripsz-ropsz lesz újra Stanley esély, mert ahhoz nagyon jól eltalált akvizíciók kellenének hiányposztokra, draftra. De legalább elmondhatnánk, hogy megpróbáltuk menteni a menthetőt alapon úgy sakkozni a kerettel, hogy Crosbyéknak ne csak szerződés adta kötelezettségüknek eleget téve kelljen edzésre meg meccsre járni.
Kurvára vegyes érzéseim/érzelmeim vannak ezzel a szezonnal kapcsolatban...
- Ennyire nem volt szar a csapat/keret az év elején, mint amit most a tabella mutat
- Nézhetem onnan is, hogy utolsó pillanatban csúsztunk le a PO-ról, és kb 5 különböző dolgot kellett elbasznunk ahhoz, hogy sikerüljön lecsúsznunk...
- De nézhetem onnan is, hogy "kurvamindegy, hogy hogyan - attól még lecsúsztunk", van keleten 8 csapat, akik előttünk végeztek
- Sajnálom, hogy Crosbyt (és Malkint) nem fogják úgy emlegetni visszavonulásuk után, hogy "akik aktív korukban egyetlen egy PO-ról se maradtak le"
(Nem nagy dolog, ezredleges, stb. de menő lett volna)
- Én bármennyire is utáltam előtte Hextallt, vagyok annyira fasz, hogy megadtam neki a lehetőséget arra, hogy megszerettesse magát velem GM-ként
- De a trade deadline-t elbaszta. Csúnyán. Most már hajlok afelé, hogy ha akkor a picsáján marad és nem csinál semmit, akkor most PO-zunk
Kicsit a rajongókon is fehúzom magam, mert most, hogy McCann kurva jó volt a Krakenben, előjöttek azok a hangok, hogy őt is minek engedtük el, stb. De faszomat. McCann kb az egyik "nagy kedvencem" volt, amíg itt volt, de amikor elengedtük, szembesülnöm kellett azzal, hogy a végére leeresztett.
Nem futott volna ő itt olyan évet, az kurvaisten - ahogy MAF-ot is hiába síratjuk, emlékezzetek vissza, milyen volt az utolsó éve itt. Neki is kellett a levegőváltozás, mert ha itt marad, itt nem született volna újjá...
Na mindegy. Tizenhúsz éve az első olyan szezon, hogy nem PO-zunk. Tét nélkül lehet drukkolni annak, hogy az agyonsztárolt, agyonhájpolt csapatok kiessenek a gecibe :D
Manapság menő az e betű. E-autó, E-teherautó stb.
Így lettünk mi is E-Pittsburgh, de legalább Sully rossz sorozata megszakad a 1st round out playoffokra vonatkozóan.
Azért az nem gondoltam, hogy otthon egy ilyen fontos meccset elbukunk egy olyan csapat ellen akik előtte 12ből 1-et nyertek. ez kibaszott szánalmas. Nyugodtan mehet a GM meg a HC mivel az egész koncepciót baszták el az évre tetézve egy felfoghatatlanul szar trade deadline-al. (Granlund 20 meccs 1+4 )
Hála az égnek! Nem gondoltam volna, hogy valaha is azért fogok szurkolni, ne jussunk rájátszásba, de most ez is eljött. Egyszer már írtam, és a véleményem azóta se változott, ennek a csapatnak semmi keresnivalója ott.
Amikor azt olvastam Sullytól, hogy a desperation meg a satöbbi a motivációra, akkor majdnem beírtam, hogy mikor megkapjuk az esélyt még egyszer a sorsunk saját kézbevételére, akkor jól be szoktunk chokeolni.
Nem írtam be, mert nem szeretek károgni.
2 harmad és szopóroller a széttankolt Sikakakágó ellen.
Majd kiváncsi leszek mit dob ki a marketing-bullshit generátorunk - megengedve, hogy még bármi lehet.
Ha ez kell, hogy változás legyen, akkor rendben. Tőlem deal.
Csak egy újabb év, és Sid egyre öregebb… és még így is majdnem 100 pontos szezonja van.. ehhhhh
Na ha megverjük a liga két leggyengébb csapatát, akkor bejutunk a PO-ba, ahol jó eséllyel összekerülünk a Bruinssal aki megdöntötte a győzelmi rekordot. Házhoz a seggbebaszásért? :)
Zucker 2.0 = semmire sem tartottam. Mert eddig vagy sérült volt, vagy fogalmatlan. Mit ad isten, most hogy contract yearben van megy mint a mérgezett egér. Majd jövőre is így hasítson.
Granlund is átfordulhat még jóba. Persze az is lehet nagy szar lesz végig.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.